Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 6. hétfő
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. július 18., szerda 11:46

Kevés munka, de nagy prémium
A Fidesz-Jobbik alkujának és összefogásának köszönhetően több millió forintos prémiumokat tehetnek zsebre az önkormányzati cégek vezetői. Van olyan ügyvezető, aki pár hónapos munkáért is kapott jutalmat.
A közgyűlés legutóbbi ülésén volt napirenden a száz százalékban önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek prémiuma. Amennyiben az ügyvezetők teljesítik az előírt prémiumfeladataikat (amelyet a közgyűlés határoz meg minden évben) éves alapbérük 80 %-át kaphatják. A 2011-es évre néhány cég esetében már a Fidesz-Jobbik által megszavazott feladatok is megmosolyogtatóak volt (pl. induljon pályázaton, növelje a cég bevételét pár ezer forinttal), de még ezeket sem sikerült maradéktalanul teljesíteniük a Fidesz-Jobbikos cégvezetőknek.
Ezért a Jogi Bizottság - amelynek a (képen látható) jobbikos Keresztúri Farkas Csaba  az elnöke - javaslata alapján idén a prémiumok megállapításánál a cégek kizárólag Fidesz-Jobbik delegáltakból álló felügyelő bizottságainak értékelését figyelembe véve hozta meg a döntését a közgyűlés, pontosabban a Fidesz-Jobbik többség. Ez alapján a Polgármesteri Hivatal által készített közgyűlési előterjesztéshez képest több cég esetében a cégvezető tényleges teljesítményéért járó prémiumtól eltérő, magasabb összegek kifizetését szavazta meg a Fidesz és a Jobbik. Azt tudni kell, hogy valamennyi cég felügyelő bizottságában csak jobboldali delegáltak vannak.

A legtöbb pénzt – bruttó 4 millió forintot – a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. ügyvezetője és Tápai Péter, az IKV Zrt., azóta már leköszönt vezérigazgatója kapta.
A felügyelő bizottságoknak köszönhetően olyan cégvezető is prémiumot kapott, akinek a tavalyi teljesítménye alapján nem járt volna egy fillér sem. Ennek ellenére a Fidesz képviselői, az egyetlen jobbikos támogató szavazatával másfél millió forintot szavaztak meg Sódar Istvánnak, az Ifjúsági Ház vezetőjének. De jutalmat kapott Dér Natália is, aki ugyan csak pár hónapig töltötte be az IH igazgatói posztját. A hölgy ráadásul a terhessége miatt nem igazán vett részt a cég irányításában. Azonban ez se zavarta a jobboldali szavazógépezetet, ő is részesült prémiumban. De igen jól járt a Szeged Pólus Nonprofit Kft. ügyvezetője, Pacza József is, azért kapott közel másfél millió forintot, mert a cége elindult egy új pályázaton tavaly.

A Fidesz-Jobbik összehangolt szavazása csak egy esetben nem működött tökéletesen. Hiába akart a Szegedi Közlekedési Kft. Gyimesi László városi Fidesz elnök által vezetett felügyelő bizottsága bruttó 4 millió forintos prémiumot megszavaztatni a cég vezetőjének, Tóth István Tibornak, Keresztúri Farkas Csaba keresztülhúzta számítását. A jobbikos politikus javaslatára ugyanis külön szavaztak erről a tételről, amely végül nem kapta meg a szükséges többséget. A 29 tagú testületben a Fidesz–KDNP képviselői igennel, az MSZP-sek és Szentistványi István (LMP) nemmel szavazott, a mérleg nyelve, a jobbikos Keresztúri Farkas Csaba pedig tartózkodott. Így Tóth István Tibor egy fillér prémiumot nem kapott.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.