|
|
BUDAPEST FŐVÁROS XIX. kerület - Kispest Önkormányzata |
2012. augusztus 28., kedd 14:16 |
Két napirendi pontot tárgyaltak a képviselők - galéria |
|
Alapítványi iskola jövőbeni egyházi működtetéséről, valamint közoktatási megállapodás aláírásáról döntött mai negyedórás ülésén a képviselő-testület. Elsőként a Reménység iskola jövője szerepelt napirenden. A jövőben a szülőknek, a diákoknak és a kerületnek is előnyös közoktatási szerződéssel a Római Katolikus Egyház működtetheti az eddig alapítványi fenntartású Reménység ökumenikus iskolát. Ezzel évi mintegy 60 millió forintot takaríthat meg az önkormányzat. Még az tanévkezdés előtt elfogadta a testület a Reménység Két Tanítási Nyelvű Katolikus Iskola és az önkormányzat között megkötendő közoktatási támogatás szövegét, illetve az iskola elhelyezését biztosító ingatlan ingyenes használatba adásáról szóló dokumentum szövegét. A napirendi pont kapcsán Gajda Péter polgármester a testületi ülés elején elmondta: az intézmény sorsáról év eleje óta folynak az egyeztetések az önkormányzat és a katolikus egyház között, mert az iskolák államosításával csak így őrizhetik meg az intézményt, és csak így folytatható az évek óta magas színvonalon végzett pedagógiai munka. Az elmúlt években a kerület évi 60 millió forinttal támogatta az iskola működését, de a kormányzati megszorítások miatt erre már a következő évben nem lesz lehetősége az önkormányzatnak, ezért is kezdeményezte a kerület az intézmény átadását, úgy, hogy annak oktatási szellemisége ne változzék. A korai előkészítésnek köszönhetően az átadás-átvétel zavartalanul folyik, a hivatal vezetéséhez negatív észrevétel nem érkezett a fenntartóváltással kapcsolatban. Képviselői kérdésre az intézmény vezetője válaszában kifejtette, hogy májusban már tájékoztatták a szülőket és a gyerekeket a várható változásokról, így ez senkit nem érintett váratlanul, csupán két kisgyermek és családja gondolta úgy, hogy a kerületben máshol kívánják tanulmányaikat folytatni. A hitoktatás a korábbiakhoz hasonlóan felekezetek szerint folytatódik a most kezdődő tanévben, a későbbiekben viszont erősebbek lesznek a katolikus hitélet követelményei. Elfogadta a képviselő-testület azt is, hogy köttessék közoktatási megállapodás a Wekerlei Gyermekekért Alapítvány és az önkormányzat között, így az alapítvány eséllyel pályázhat arra az Óvodafejlesztés című uniós kiírásra, amelynek célja a Micimackó Óvoda fejlesztése, óvodai eszközök beszerzésére, az ott dolgozó nevelők képzésére.
|
1 csatolt kép
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|