|
|
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2012. augusztus 30., csütörtök 14:41 |
Szegeden is dolgozhattak a kisteleki betörők |
|
Újabb betöréssorozatot derített fel a rendőrség Csongrád megyében. Ezúttal a Kisteleki Rendőrkapitányság vett őrizetbe négy embert, akik főként aranyékszerre "utaztak". A rendőrök azt gyanítják, hogy a banda Szegeden is tevékenykedett. Négy embert, köztük egy 16 éves helybeli testvérpárt vett őrizetbe a Kisteleki Rendőrkapiátányság a napokban. A megalapozott gyanú szerint a négy férfi az elmúlt fél évben kilenc kisteleki és egy sándorfalvi házba tört be, ahonnan főként készpénzt és aranyékszereket vittek el. A pénzt felélték, míg az aranyat zálogházakban váltották be. Az ebből befolyó bevételt elosztották egymás és a tippadóik között. Módszerük ugyanis az volt, hogy kizárólag egyedül élő idős emberekhez, vagy jómódú családokhoz törtek be, akikről valahonnan tudomásukra jutott, hogy nagyobb mennyiségben tartanak otthon készpénzt, illetve aranyékszereket. A sértetteket kifigyelték, tanulmányozták a napi életvitelüket és amikor a kedvező alkalom elérkezett, betörtek hozzájuk. Vallomásuk szerint gyakorta meglehetősen "barbár" munkát követtek el. Egy alkalommal egy sándorfalvi házba is betörtek, valamint rendszeresen megdézsmálták az egyik gyanúsított barátnője nagymamájának félretett pénzét is. A kisteleki rendőrök azt gyanítják, hogy a csoportnak további, elsősorban Szegeden elkövetett betörésekhez is köze lehet. A 16 éves ikerpárt a hét elején a kisteleki nyomozók a városban fogták el, míg a másik két gyanúsítottat néhány nappal később a kisteleki rendőrök és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Akció Osztály kommandósai közösen állították elő Dorozsmáról. A Kisteleki Rendőrkapitányság mind a négy gyanúsítottat őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|