|
|
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2012. szeptember 8., szombat 22:29 |
Kommandósok fogták el a verekedőket |
|
Kommandósok
fogtak el pénteken három férfit; azzal gyanúsítják őket, hogy augusztus
közepén egy szegedi kocsmában félholtra vertek egy embert – közölte a
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Szenti Szabolcs elmondta, hogy a három gyanúsított augusztus 12-én egy
kocsmában, a szegedi Ortutay utcában italozott, és a hajnali órákban,
már erősen ittas állapotban szóváltásba keveredett egy 42 éves helyi
lakossal. A vita hevében rátámadtak a sértettre, először ököllel
ütötték, majd amikor a földre került, a fejét rugdosták, aztán gyorsan
eltűntek a helyszínről. A sértettet a mentők életveszélyes állapotban
vitték kórházba.
A nyomozók kommandósok közreműködésével két gyanúsítottat - egy 43 éves
szegedi és egy 42 éves szatymazi férfit - Szegeden, a Petresi utca
egyik lakásában fogtak el. Néhány órával később Budapesten, a Szinyei
Merse Pál utcában lecsaptak a csoport harmadik tagjára is. A
gyanúsítottak büntetett előéletűek, egyikük július közepén szabadult.
A támadók ellen életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indult
eljárás, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes
letartóztatásukat - tette hozzá a szóvivő. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|