|
|
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2013. március 29., péntek 08:33 |
Nem épül társasház a Nagy László utcai volt komlói óvoda helyén |
|
Az előzetes tervekhez képest lényegi
pontokon módosult a Komló önkormányzata által benyújtani tervezett szegregáció-ellenes
pályázat koncepciója. A változásokat néhány napon belül a képviselőtestület is
szentesíteni fogja.
Mint
az ismeretes, a helyhatóság nemrégiben határozatot fogadott el egy komplex pályázat
benyújtásáról, amelynek célja a szállásfalui és sportvölgyi szegregált
lakóövezetek felszámolása egy összehangolt szociális, oktatási és egészségügyi
program keretében. A valamennyi helyi párt szavazataival elfogadott terv sikere
esetén százmilliós nagyságrendű forráshoz jut a kivitelezésre a város.
A
pályázattal kapcsolatos tervekről nemrégiben fórumot is tartottak, ahol számos
építő jellegű javaslat is szóba került. polgármester
akkor megígérte az egybegyűlteknek, hogy az elhangzottakat és az érintett lakók
választott képviselői által a későbbiekben összegyűjtött javaslatokat egyaránt
figyelembe veszik a végleges pályázati anyag összeállításakor.
-
A legkritikusabb pont az egykori Nagy
László utcai óvoda helyére tervezett ötlakásos társasház volt
– mondta a polgármester. – A lakók ellenérveit figyelembe véve
megváltoztattuk az előzetes terveket, amelyekből így kikerült az új tömb, helyette
pedig a város több pontján vásárolna különálló lakásokat az önkormányzat.
Ez
a döntés már végleges, a róla szóló határozat-tervezet hétfőtől elérhető lesz a
város honlapján, a 28-i testületi ülésen pedig várhatóan nagy többséggel el is
fogadják a képviselők. – tette hozzá a polgármester. Aki hangsúlyozta azt is,
hogy nyitott kapukat döngetnek azok a helyi politikusok, akik a húsvéti ünnepek
előtti időszakot akarják politikai hangulatkeltéssel és egy elvetett terv
elleni tiltakozással megzavarni. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|