|
|
GALGAHÉVÍZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
2013. szeptember 19., csütörtök 16:06 |
Szüreti napok Galgahévízen |
|
Szeptember utolsó hétvégéje a szüreti mulatságé Galgahévízen. A vasárnapi hagyományos hat állomásos, lovaskocsis felvonulást szombat este néptáncgála és táncház előzi meg. Idén kilenc településről érkeznek a felvonulás résztvevői, összesen csaknem háromszázan ropják majd a zengővárkonyi rezesbanda muzsikájára a táncot. Este pedig a falu központjában is fellobban a Szent Mihály napi tűz lángja. Mindenkit szeretettel várunk!
Szeptember 28. szombat 18 óra A
Turai Hagyományőrző Néptáncegyüttes bemutatkozó műsora
A „Tiszta udvar, rendes ház” verseny
eredményhirdetése és a Művelődési Ház logópályázatának eredményhirdetése
20 óra Táncház a Dobó utcai
közösségi ház udvarán
Szeptember 29. vasárnap 12 órától Szüreti
felvonulás bagi, boldogi, erdőkürti, galgahévízi, gombai, kiskunfélegyházi,
turai, zengővárkonyi táncosok, valamint a váci és boldogi huszárok
részvételével
A talpalávalót a Zengővárkonyi
Rezesbanda húzza.
21.30 óra Szent Mihály napi
tűzgyújtás a „Geöcz téren”
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|