|
|
CSÖMÖR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
2013. szeptember 23., hétfő 14:48 |
Hagyományőrző szüreti mulatság és jubileumi bírótalálkozó Csömörön |
|
Budapest
tőszomszédságában fekvő településünkön, Csömörön, 2013. szeptember 28-án rendezzük meg több évtizedes hagyománnyal
rendelkező fesztiválunkat, a Csömöri Szüreti Mulatságot.
Rendezvényünk idén ünnepli huszadik
évfordulóját, így ez alkalomból több különleges programmal is készülünk.
Hagyományunkhoz kötődően a szüreti
mulatságon népviseletbe öltözött menet indul a bíróválasztásra, melyen idén az
eddigi évek minden bírópárja is jelen lesz, hogy együtt, lovas szekéren végigjárják
a falut és toborozzák az embereket a fesztiválra.
Településünk,
nagyrészt szlovák, kisebb részt sváb hagyományokkal rendelkezik. A tradíciók ápolását
nem csak a neves alkalmakkor tartják a csömöri polgárok fontosnak, hiszen
vannak családok, ahol az idősebb generáció még a mai napig hagyományos népi
viseletet hord a hétköznapokon is.
Ennek
ismeretében talán nem meglepő, hogy a népi hagyományokra épülő programunkon több
nemzetközi és helyi néptánccsoport is részt vesz.
A
hagyományőrző csoportok mellett idén különleges programelemként, a Csömörön
működő több tucat lovas tanya lovasa is
felvonul, amely még színesebbé és érdekesebbé teszi rendezvényünket, mint
ahogy gasztronómiai programunk is,
melynek keretében helyi civil szervezetek, egyesületek, illetve baráti
csoportok mutatják be főzőtudásukat.
Mindezek
mellett szüreti mulatságunkon vendégünk lesz majd két testvértelepülésünk, az
erdélyi Torockó és a szlovákiai Mojmírovce polgármestere is.
A rendezvény
részletes programja
09.00-16.00
– Hagyományos szüreti főzőverseny, pálinkaverseny, befőző verseny (Hősök tere)
13.00
– Bíró felkérése (Csömöri Tót Hagyományaink Háza)
14.00
– Szüreti mulatság megnyitó ünnepsége, bíró felkérése (művelődési ház)
14.15
– Lovas kocsis menet indulása, a Tiszta Forrás Népdalkör, a Furmicska
Néptáncegyesület és a Csicsörke Ifjúsági Néptánccsoport kíséretében, akik
minden megállónál fellépnek.
15.30
– Térzene (csömöri fúvós térzene)
16.00
– Mustkészítés és kézműves foglalkozás
16.30
– Szüreti kiállítás megnyitó Szabó Marika festményeiből, illetve „Mámor”címmel
a csömöri alkotóművészek munkáiból. A kiállítást megnyitja: Pilipár Éva grafikus
művész. Közreműködik az Amantis Kamarakórus (művelődési ház)
17.
00 – Menet visszaérkezése, bíró köszöntője, folklórprogramok
Fellépnek:
Nádas Néptáncegyüttes (felvidék), Karikás Néptánccsoport Hagyományőrző
Egyesület (Mogyoród), Báló Lipót Kulturális Egyesület Népdalköre, Csicsörke
Néptáncegyüttes gyermek és ifjúsági csoportjai, Furmicska Néptánc Egyesület
csoportjai, Tiszta Forrás Népdalkör
18.30
– „Szőlőlopás” – szüreti játék
19.00-24.00
– Vecsési Brunner Zenekar, utcabál
A
program zárásaként az „Itthon vagy! Szeretlek Magyarország!” országos rendezvénysorozathoz kapcsolódóan szeptember
29-én vasárnap, 21.30 órakor Szent Mihály napi máglyatűzgyújtás lesz
Csömörön.
További
információ: Miklós Daniella, az önkormányzat kommunikációs vezetője:
30/480-2430, Szeltner László, a Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetője:
30/555-4615. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|