|
|
BALATONKENESE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2013. szeptember 23., hétfő 16:04 |
SZÜRETI MUSTRA BALATONKENESÉN |
|
SZÜRETI MUSTRA
BALATONKENESÉN
SZEPTEMBER 28- 29.
Az Itthon vagy – Magyarország,
szeretlek! hétvégéhez azért csatlakozott Balatonkenese is, mert egyet értünk
azzal a céllal, hogy Szent Mihály ünnepe
alkalmából is megmutassuk, milyen szép az országunk, mennyi értéket őriz, és
milyen csodálatos emberek lakják. Hiszen mindez igaz szűkebb otthonunkra,
Balatonkenesére is, ezért az ország mintegy 1300 településével együtt mi is úgy
gondoltuk, ez a felhívás nekünk is szól!
A kenesei programokban ezen a
hétvégén kap helyet a hagyományos szüreti vigadalom. A szüreti felvonulás a Városháza
előtti térről indul, a kisbíró sorakoztatja a résztvevőket, majd a menet megáll
a Tájház udvarán, ahol megkóstolhatják a frissen préselt mustot, a Kossuth-
szobornál és a Díszkútnál pedig szórakozhatnak a menetben vonuló művészeti
csoportok műsorán. A színpadi programok folytatódnak a Város háza előtti
nagyszínpadon, este hét órakor Pál Dénes sztárvendég érkezik majd.
Este a sportcsarnokban szüreti
bálra várjuk az érdeklődőket, 22 órakor Baby Gabi lép majd színpadra.
Vasárnap délután 3 órától gyermekprogramokkal
várjuk az érdeklődőket, majd neves fellépők következnek, lovas- tüzes show
műsorra kerül sor, este fél tízkor pedig a Mihály- napi tűzgyújtásra, jelezve
összetartozásunkat.
„ Valami nagy- nagy tüzet kéne
rakni,/ hogy melegednének az emberek.”
|
2 csatolt kép
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|