Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 7. kedd
Hírek témák szerint

HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2016. szeptember 3., szombat 13:00

Történelmi pillanat: elindult a hatvani felsőoktatás
Megnyitották a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ első tanévét. Horváth Richárd polgármester történelmi pillanatnak nevezte a hatvani felsőoktatás elindulását.
Nemcsak az új, hanem egyben az első tanév is elindult a hatvani felsőoktatásban. A hatvani önkormányzat, a Bosch-sal közösen hozta létre a központot, a képzéseket a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen valósítják meg. Az előbbi nemzetközi gazdálkodás FSZ, míg az utóbbi villamosmérnöki BA képzést indít. Az áprilisban átadott Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központba az első körben 36 hallgató nyert felvételt.
Az ünnepélyes tanévnyitón Szigeti Ádám, az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Felsőoktatási- és Kutatásstratégiai Főosztály főosztályvezetője elmondta: a kereszténység mellett az egyetem az, ami Európa összetartozását szimbolizálja. – Most Hatvanban is megjelenik ez a szimbólum. Ezzel pedig pozitív növekedés indul el a városban, hiszen ahol jól képezett munkaerő van, az idevonzza a cégeket. Bérszínvonal és életszínvonal emelkedés várható a közeljövőben – fogalmazott.
Dr. Jakab László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dékánja úgy köszöntötte a hatvani hallgatókat, hogy örömmel látja őket intézményük 5000 hallgatója között. Ahogy mondta: mikor először szóba került ennek a közösségi főiskolának a létrehozása, szkeptikusan álltak a dologhoz, aztán később első kézből tapasztalták, hogy a Bosch dolgozói szabadidejüket feláldozva képesek tenni a továbbtanulásukért. Ez meggyőzte őket a központ létjogosultságáról.
Dr. Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora arra az egész világot érintő problémára világított rá, miszerint sokszor a felsőoktatási intézmények nem tudják, milyen embereket képezzenek, mire lesz szükség a munkaerőpiacon. Hozzátette, sokszor a vállalatok sem tudják ezt előre pontosan megjósolni. Éppen ezért öröm látni ezt a hatvani lehetőséget, mikor a képzési és a vállalati érdekek egymásra találnak. A hallgatóknak azt mondta: kemény és nehéz időszak vár rájuk, de mindenképpen kifizetődő lesz, mivel a tanulással csak nyerhetnek.
Javier González Pareja, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója, a magyarországi Bosch csoport vezetője elmondta: büszke arra, hogy közösen létrehozták ezt a Magyarországon egyedülálló oktatási központot. Ugyanakkor büszke azokra a hallgatókra is, akik jelentkeztek ide: a 36 hallgatóból 34 Bosch dolgozó. Kitért arra, hogy a vállalatnál közös célok mentén dolgoznak. – Az egyik kompetens pedig, hogy a piaci változásokra jól reagáló kollégák legyenek. Ez a központ pedig ezt nyújthatja, innen kerülhetnek ki a magyar munkaerőpiacról hiányzó szakemberek – vélekedett.
Volker Schilling, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója a közösség erejéről beszélt a tanévnyitón. Hatvannal évek óta szoros együttműködést folytatnak, kezdve a Gesztenyéskert Óvodától, a Szent István Általános Iskola osztályán keresztül, környezetvédelmi napok szervezésén át, számítástechnikai eszközök adományozásáig, mindenben segítik a várost. – Nem csupán a Boschon belül formálunk közösséget, hanem a várossal, az egyetemekkel és a minisztériumokkal is. Támogatjuk egymást, mert csak ezzel az együttműködéssel tudjuk lehetővé tenni, hogy sikeresek legyünk – jelentette ki. Ugyanakkor arra biztatta a hallgatókat, hogy végezzék el tanulmányaikat, mivel a Bosch műszaki részlegén jelenleg is 400 mérnök dolgozik, oda is várják az új szakembereket. Valamint a BGE végzőseinek pedig a logisztikai, vevőikapcsolattartói, vevőtervezői és gyártásvezetői irányt javasolta.
Horváth Richárd polgármester szerint történelmet kétféle módon lehet írni: háborúval és összefogással. Hatvanban, most ez utóbbi valósult meg, mivel a felsőoktatási képzés elindítása Hatvanban történelmi pillanat. – Ezzel a város fejlődése egy új ívet kapott. A központtal mi megalapozzuk a jövőt, amivel a következő generációk fognak élni. Lehetőséget teremtettünk arra, hogy a hatvaniak és a térségben élők megkaphassák azt a felsőoktatási képzést, amit Budapesten tudnak nyújtani – fogalmazott.
Ezt követően a két egyetem dékánja és rektora közösen nyitotta meg a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ 2016/2017-es tanévét. Az oktatás jövő hét pénteken indul.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.