Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 6. hétfő
Hírek témák szerint

GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. március 31., péntek 17:45

Élet a kastély vonzásában – Gödöllő, a nyaralóhely (1867-1945)
Megnyílt a Gödöllői Városi Múzeum legújabb „Élet a kastély vonzásában – Gödöllő, a nyaralóhely (1867-1945) című időszaki kiállítása, amely a kiegyezéstől 1945-ig mutatja be, hogyan vált Gödöllő királyi nyaralóhelyből polgári nyaralóvárossá és kedvelt kirándulóhellyé. 
A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester mondott köszöntő,majd Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója nyitotta meg a kiállítást és mutatta be annak katalógusát. Beszédében elismerően szólt a kiállítás felépítéséről, és az interaktív elemek beillesztéséről, a kiadványról pedig úgy fogalmazott: az egyszerre mutatja be a település gazdasági és művészeti életet, valamint - épp úgy,mint a kiállítás - visszaadja annak egykori, békebeli hangulatát.
A 1867. évi kiegyezést követően Ferenc József és Erzsébet a gödöllői kastélyt és a hozzá tartozó uradalmat a Magyar Korona tulajdonaként használatba vette. A királyi nyaralóhellyé váló települést hamarosan felfedezték a pesti polgári családok is, akik eleinte szobákat béreltek, a tehetősebbek házat, villát építettek. Később megjelentek a szállodák, panziók, a kevésbé tehetős polgárok pedig a kiváló közlekedési lehetőségeknek köszönhetően egynapos kirándulásra indulhattak Gödöllőre. Az első világháború után a kastély, mint Horthy Miklós kormányzó nyaraló rezidenciája, presztízsként továbbra is vonzerőt gyakorolt. Sokan látogatták az itt megrendezett járási, nemzetközi rendezvényeket, s a máriabesnyői kegyhelyet is egyre több zarándok és turista kereste fel. A nyaralók, turisták igényeinek kielégítésére létrejöttek a strandok, sportpályák, a vendéglők és a szállodák, amelyek egyben a társasági életnek is fontos helyszínei voltak. A kiállítás bepillantást enged Gödöllő és Máriabesnyő által a nyaralóknak, kirándulóknak nyújtott utazási, szállás- és szórakozási lehetőségeibe. Autóbusz és automobil modellek, korabeli sporteszközök, a régi „Persler szálloda”, vagy ahogy inkább ismerik,a Központi Szálloda megmaradt emlékei idézik meg az egykori nyaralóhelyet. Képzőművészeti alkotások, fotók, képeslapok vetítik elénk a korabeli Gödöllőt. Megismerhetjük a múlt század népszerű fürdőit, és a közel 80 éves mozit. A szállodákat és néhány villát számítógépes animáció kelti életre. A látogatók megismerhetik a kastély néhány neves vendégét és leghíresebb gödöllői nyaralókat is. 
A megnyitón, az egykori gödöllői éttermek hangulatát Gödöllő Város Népi Zenekara idézte meg, amelynek tagjai a múlt század elejének neves cigányzenészei, a Vidák család tagjainak repertoárjából szólaltatott meg néhányat. A neves muzsikus család emléktárgyai a kiállításon is láthatók. Zenéjüknek köszönhetően összekapcsolódott múlt és jelen, a zenekar vezetője Ifj. Balogh Gyula és családja ugyanis az egykori Vidák család egyenes ági leszármazottai.
A bemutatott anyagról Kerényiné Bakonyi Eszter, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója elmondta, elsősorban saját tulajdonú tárgyakból válogattak, de sok emléket bocsátottak rendelkezésükre gödöllői magánszemélyek is. Bényi László korabeli kerékpárokkal, Sasvári Tiborné Erzsébet királynéhoz kapcsolódó képeslapokkal, Kovács Józsefné pedig az egykori gödöllői mozi eredeti székeivel tette gazdagabbá a bemutatásra került anyagot. A mozi széksora, Rácz Barnabás restaurálásának köszönhetően kerülhetett a nagyközönség elé. A településrekonstrukció Szőke Balázs munkája.
A kiállítás része a 2017-es „Bölcsőtől a koronáig – Gödöllő a királyné városa” című tematikus év rendezvényeinek.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.