|
|
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2018. december 27., csütörtök 11:29 |
Nem adomány, meglepetés |
|
Ismét a főtéren találkozott advent utolsó vasárnapján Opsuszta
Csaba és a hozzá csatlakozó barátok, ismerősök, hogy a tavalyihoz hasonlóan
ismét elkészítsék a 100 adag toroskáposztát.
A főszervező indította útjára négy éve ezt az akciót, aminek
célja nem az adományozás, hanem az, hogy meglepetést készítsenek karácsonyra
Oroszlány azon egyedülálló vagy házas szépkorú lakóinak, akiket a civil
szervezetek javasoltak.
Mint minden évben, most is sok magánszemély, vállalkozás támogatta
a kezdeményezést, aminek főszabálya, hogy minden hozzájáruló névtelenségben
marad.
A csapat jó hangulatban készítette a kondérban a finom
húsokkal gazdagon megrakott káposztát, közben forralt borral, teával vendégelve
meg az arra járókat, köztük Lazók Zoltán polgármestert is. Ismerősök, barátok,
sőt, a felvidéki motoros klub tagjai érkeztek süteményekkel, déli gyümölcsökkel
megrakva, szívmelengető közösségi eseményt rögtönözve a főtéren advent
aranyvasárnapján.
2018. 12. 23.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|