Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. augusztus 4. kedd
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. március 26., csütörtök 11:33

Elővigyázatosan kiránduljunk a természetben
A napsütés, a melegedő időjárás, az egyre hosszabbodó nappalok még jobban kicsalogatnának mindenkit a lakásból, ahova a járványhelyzet kényszerített bennünket március közepén. A legrosszabb az egészben talán az, hogy nem tudjuk, meddig tart, mikortól élhetjük újra a megszokott életünket. Aki végképp nem bírja már a bezártságot, az erdők felé veszi az irányt. Tiszta levegő, napsütés, madárcsicsergés. Sokaknak vonzó. De vannak szabályok, amelyekre figyelnünk kell. Káldi Géza, a sok szempontból az ország turista egyesületeinek élvonalába tartozó ajkai Bánki Donát Természetbarát Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke, aranyjelvényes túravezető javasolja, ha tehetjük, tömegközlekedési eszközt ne használjunk. Menjünk kocsival a kirándulóhelyig, vagy ha olyan távolságban van, gyalog. Fontos a természetjáráshoz megfelelő öltözet, zárt, a bokát tartó, kényelmes cipő, szél és eső ellen védő zárt ruházat, a kullancs elleni védelem. Az enyhe telet a vérszívók nagy számban élték túl, így jó eséllyel találkozik velük a kiránduló. Aki gyakran jár a természetben célszerű ultrahangos kullancsriasztót beszereznie. Legyen a hátizsákban még ha rövid távra tervezzük a sétát akkor is elegendő innivaló, esetleg ennivaló. A járványveszély miatt most csak a családtagok kiránduljanak együtt. A természetben, a jó levegőn is el lehet egymástól kapni a vírust, így most ne szervezzünk a baráti társaságokból nagyobb csapatot. Az erdőben se tapogassunk össze semmit, ne fogjuk meg a korlátot, ne üljünk le a padra, ugyanis nem tudhatjuk, hogy előttünk ki járt arra és fogta meg azt. Fontos a helyismeret, ha útnak indulunk legyen nálunk turistatérkép, vagy ha az nincs, ma már az okostelefonra letölthető a természetjáróknak hasznos applikáció, amely segít a tájékozódásban. Úgy tervezzük a kirándulást, hogy még világosban érjünk ki az erdőből. Soha ne egyedül menjünk, hanem legalább hárman. Ha valakit baleset ér, az egyik ott marad vele míg a másik elmegy segítséget kérni. Ne induljunk el feltöltött mobiltelefon nélkül, és még indulás előtt írjuk be a segélyhívó számát. Jó, ha van egy ismerős, aki jártas az erdei túrázásban és ha szükséges, felhívhatjuk, hogy segítsen. Menet közben figyeljünk a tájékozódást és helymeghatározást segítő tárgyakra, például egy épület maradványaira, barlangra, ugyanis ha baj ér bennünket és segítséget kell kérni, ezek alapján könnyebb azonosítani a tartózkodási helyünket. Azzal például, hogy mindenütt magas fákat látunk, egyetlen mentőcsoport sem tud mit kezdeni. Sok telefon alkalmas ma már arra, hogy mutassa a GPS koordinátákat, amely egyértelműen beazonosítja a tartózkodási helyünket. És még egy nagyon fontos dolog, mérjük fel reálisan a fizikai teljesítő képességünket. Nem az első alkalommal kell 500 méter szintemelkedéssel teljesíteni a félmaratont. Ha túlbecsüljük a testünk pillanatnyi fizikai állapotát, abból túlerőltetés, fájdalom, izomproblémák vagy akár komolyabb sérülés is lehet. Fontos a fokozatosság. A cél ugyanis itt nem a  csúcsteljesítmény volt, hanem egy kellemes kirándulás, amely használ a testnek és a léleknek. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.