Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. október 30. péntek
Hírek témák szerint

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. szeptember 21., hétfő 12:58

Elhunyt Pocsaji Ildikó (1965-2020)
2020. szeptember 20-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt Pocsaji Ildikó, Békés Város Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottságának tagja, korábbi önkormányzati képviselő (2010-2014). Békés Város Önkormányzata saját halottjának nyilvánítja. Békés város két testvértelepülési kapcsolatának – Magyarittabé (Szerbia) és Hegyközkovácsi (Románia) - kialakításában és további ápolásában mindvégig aktív szerepet vállalt.


Pocsaji Ildikó Békésen született, egész életét a zene és a művészetek szeretete határozta meg. Már óvodás korában az akkor újonnan induló zeneiskola növendékeként zongora és hegedű tanszakon tanult, az első kéttanszakosok között volt a megyében. Fejes Antal vezetése alatt több éven keresztül hegedült a Békés-tarhosi Zenei Napok (BÉTAZEN) nyitó hangversenyének zenekarában. Szegeden a Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskolában, zongora szakon érettségizett. Budapesten színházi tapasztalatokra tett szert, majd ének-zene tanári diplomát szerzett Egerben. Éveken át zongoratanárnőként dolgozott egy budai oktatási intézményben. 2002-ben költözött haza, Békésre, és a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium tanára volt, majd tíz évig a kollégiumot vezette. Ezzel párhuzamosan a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény munkatársa volt. 2003-ban megalapította a Nyugdíjas Színjátszó Kört, amely színvonalas előadásokkal gazdagította a város rendezvényeit, tette mindezt pedagógusi elhivatottságból, szabadidejében, önzetlenül, ellenszolgáltatást nem várva. 2012-ben átvette a Békés Megyei Jókai Színház melletti színi tanoda vezetését, munkája és személyisége eredményeként számos színjátszós diák választotta hivatásául később a színészetet, az énekesi pályát. 2014-ben elsőként lett mesterpedagógus, és szakértőként segítette és minősítette a kollégákat és az intézményeket. 2015-2019 között a vésztői Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanáraként zongorát, szolfézst és éneket tanított, diákjai számos szép sikerrel ajándékozták meg. 2019-től a Csorvási Gulyási Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában dolgozott. A békési Én hangom tehetségkutató versenyen éveken át zsűrizett és fontosnak tartotta a városi tehetségek felfedezését és gondozását. A verseny megszűnését követően elindította a megyei Ki mit tud? programot, amely azóta is minden évben megrendezésre kerül Békésen. Az önkéntesség és a közösségekért való tevékenység természetéből fakadt, polgárőrködni még Budapesten kezdett 1999-ben, majd Békésen is csatlakozott a helyi szervezethez, megkapta az Év Polgárőre országos elismerést.


2010-2014 között Békés Város Képviselő-testületének tagja volt, majd 2014-től az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagjaként tevékenykedett Békés városért. 2019-ben választották a Pénzügyi Bizottság tagjává, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála előtt néhány nappal pedig a Békési Fürdőért Közhasznú Közalapítvány Felügyelő Bizottságának tagja lett. Tagja volt továbbá a Békési Férfi Kézilabda Kft. Felügyelő Bizottságának is.


Békés Város Önkormányzata tisztelettel búcsúzik Pocsaji Ildikótól.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.