|
|
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2022. október 27., csütörtök 11:42 |
Sportgimnáziumi osztályt is indítanak |
|
A lehetőségek széles skálájával várja a pályaválasztás előtt álló nyolcadikosokokat az Ajkai Gimnázium Technikum Szakképző Iskola Általános Iskola Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegysége. Az október közepén tartott első nyilt napon elhangzott, hogy a gimnáziumi, technikumi és szakmai képzés a piaci igényekhez kapcsolódik. A szorgalmas diákok tanulmányi versenyekre is eljutnak, többen kerülnek országosan is a legjobbak közé. A felzárkóztatásra szoruló is minden segítséget megkapnak. Az intézménybenteljes a szakos ellátottság, az emelt szintű idegen nyelvi osztályokban anyanyelvi vendégtanár segíti az előrehaladást. Felvételi vizsgát nem tartanak, a hetedik és nyolcadik osztályos jegyeket veszik figyelembe a döntésnél. Az iskolába bekerülők korszerű körülmények között készülhettek a felsőoktatásban való részvételre vagy a szakképzettség megszerzésére. Öt számítástechnika terem, digitális táblák, szaktantermek állnak rendelkezésre. Részt vesznek az Európa Parlament nagykövet iskolája programban, az Euroexam vizsgaközpont szakmai partnerei. A diákéletet programok, diákönkormányzati rendezvények teszik vidámabbá. A gimnáziumba jelentkezők 5 éves emelt szintű angol nyelvi, 4 éves sportiskola és általános gimnáziumi képzés közül választhatnak. Az 5 éves technikus képzésbe bekapcsolódők gépgyártás technológiai, mechatronikai, informatikai rendszer és alkalmazásüzemeltető, logisztikai technikus valamint pénzügyi számviteli ügyintéző szakirány közül választhatnak. A szaképzésben részt vevők 3 év alatt szerezhetnek gépi és CNC forgácsoló valamint hegesztő szakmát. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|