|
|
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2023. május 13., szombat 21:46 |
Kiváló közösség, fejlődő Csikólegelő |
|
Közösségi összefogással megszervezett vidám délutánon vették birtokba ünnepélyesen Csikólegelő városrész lakosai a szabadtéri fitnesz parkot a Csikó szobor mögötti területen május 13-án. A park megvalósítása és a délutánon a különböző korosztályok közös szórakozása példa arra, hogy egy összetartó, tenni akaró közösség a városi önkormányzat támogatásával bármit elérhet.Schwartz Béla polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy jó ennyi gyereket látni együtt. Azt tartják, hogy az a település, amely lakosainak legalább két százaléka kisgyermek, az fejlődőképes, és jövőt formáló. Ebből is látszik, hogy Csikólegelő dinamikusan fejlődő városrész.A polgármester megfogalmazta, a korábbi években aszerint határozták meg egy települést, hogy működik-e a közigazgatási határain belül óvoda, iskola, közintézmény, esetleg ipari létesítmény. Ez mára megváltozott, ma azt veszik alapul, hogy milyenek a házak, az utcák, az emberek. Azt gondolom, hogy ilyen szempontból Csikólegelő a legszebbek, legjobbak közé tartozik a városban, amelyet jól mutat, hogy az Ajka 60 vetélkedőn második helyen végeztek és a 18 millió forintos nyereményt közösségi célokra fordíthatnak. A Pethő Anita vezetésével és barátai segítségével kialakított közösségi tér páratlan a város történetében. Az egykori elhanyagolt terület mára megújult, szépen kiépitett parkká alakult. A városrész CLLD pályázaton négy millió forintot nyert, így összesen 22 millió forintból gazdálkodhat. A most átadott létesítményeket kilenc milliót fordítottak, a fennmaradó összeget arra fordítják, amire javaslatot tesznek, és amire legjobban szeretnék. A polgármester hozzátette, ő utakat, járdát javasolt, de Anita azt szeretné, ha közösségi célt valósítanának meg belőle, így az lesz. - Csikólegelő a város egyik legszebb része, igényes házakkal, épületekkel, jó mentalitású emberekkel, büszkék vagyunk rájuk, ahogyan gyarapítják a várost. A városrész egyre szebb. Köszönöm Anitának és a barátaiknak hogy ilyen szép teret varázsoltak ide - szólt a polgármester. A fejlesztésekről elmondta, hogy Bódé városrészben a vasúttól déli irányban, a Bódé és Csikólegelő közötti völgyben a következő négy évben 50-70 közművesített telket alakítanak ki. A MÁV lakótelep, amely eddig a társaság gondozásában volt, két évtizedes tárgyalást követően úgy néz ki, hogy a helyzet megoldódik és a telepet átadják a város gondozásába, így ott is megindulhat a fejlesztés.- Minden város részünk fejlődésnek indult, és Csikólegelő jórányba halad - mondta a polgármester. Pethő Anita elmondta, hogy a Csikólegelői Baráti Kört 2014-ben hét család hozta létre. Sokan segítenek, hogy munkájuk, ötletek által gyarapodó a közösség. Rózsáné Rágyi Brigitta és nyugdíjas csapata nagyon aktív. A nyugdíjas klubhoz, aki szeretne, csatlakozhat, várják a jelentkezőket. A közösség számíthat Mihalovicsné Németh Katalin, Brandsetterné Stumpf Éva, Illés Bertalan, Kaszás Szilvia, Bürger Dániel és családja segítségére, amiért hálásak nekik. A városrész részt vesz a Modern Ajka programsorozatban, Pethő Anita kérte a lakókat, ötletekkel, javaslataikat támogassák a munkájukat, ugyanis csak együtt, összefogva tudnak fejlődni. A műsorban minden korosztály számára kínáltak kulturális programokat, bemutatkozott a Buksi suli, volt ugrálóvár, csillámtetoválás, egészségügyi szűrővizsgálatok.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|