Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 26. vasárnap
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. december 3., vasárnap 12:42

Elevenen élnek a bányászat hagyományai
A város minden általános iskolájából, valamint a magyarpolányi, halimbai és nyirádi intézményekből érkeztek alkotások a Csingervölgyért Egyesület által nyolcadik alkalommal meghirdetett Bányászatról gyermekszemmel című alkotó pályázatra. A díjátadó ünnepségen, amelyet a Szent Borbála naphoz kapcsolódóan december 3-án tartottak a csingervölgyi közösségi házban, a bányász hagyományőrző szervezetek képviselői is részt vettek. Gerencsér Hilda, a Csingervölgyért Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, örül, hogy a rajzokból látszik, a gyermekeket érdekli a bányászat, tanáraik, szüleik felkelti az érdeklődésüket. Amikor a résztvevő gyermekek születtek, már befejeződött Ajkán a bányászat, az emlékek mégis elevenen élnek, mert a közösség számára fontosak. A több, mint 200 rajzot három fős zsűri, Padné Szabó Mária, Krajcsi Tiborné és a Modern Ajka program keretében Csingervölgy együttműködő városrészéből, Bakonygyepesről Molnárné Samu Mária bírálta el, a Csodavár Általános Iskola harmadikosainak fotóalbumát Gyarmati László fotóriporter. A zsűri tagjai helyezéseket nem állapítottak meg, hanem a legjobb rajzokat díjazták.Az alsó tagozatosok közül Marton Kolos és Fitler Izabella Csodavár, Barna Dániel, Laschober Mária Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Süveges Róbert, Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola érdemelt díjat. A felső tagozatosoknál Holczer Kolos Csodavár iskola, Bene Viktória valamint Molnár Kincső Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Hlukhov Mykyta Ajkai Eötvös Loránd-Kossuth Lajos Általános Iskola, valamint az Ajkai Gimnázium Technikum Szakképző Iskola Általános Iskola Sportiskola Bánki Donát Intézményegysége két diákja, Csentei Sára Napsugár és Egressy Boglárka. A díjazottak emléklapot és vásárlási utalványt vettek át Gerencsér Hildától. Az egy napos osztálykirándulást a Csodavár iskola harmadik osztályosai nyerték, a közösen írt versét és a fotóalbumért, amellyel sokat dolgoztak, valamint  a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 4.b osztálya, akik a legtöbb rajzot küldték be.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.