Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 26. vasárnap
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata
2024. január 18., csütörtök 12:14

Közösen emlékeztünk meg a gettó felszabadulásának 79. évfordulójáról
Csütörtök reggel a főpolgármesterrel, Izrael Állam nagykövetével, diákokkal, tanárokkal és sok budapestivel közösen emlékeztünk meg a gettó felszabadulásának 79. évfordulójáról. Az egykori deszkapalánkok helyén most élőlánc mutatta annak a területnek a határát, ahol embertelen körülmények között kellett élniük zsidó honfitársainknak.

Ma már talán elképzelhetetlen ez a borzalom, mégis emlékeznünk kell rá, és szembe kell néznünk ezzel a mai napig fájó tragédiával, amikor is magyar fordult magyar ellen. Ez mindannyiunk közös terhe. Éppen ezért bátornak kell lennünk, és mindig fel kell emelnünk a szavunkat a kirekesztés, a megbélyegzés és a gyűlöletkeltés ellen.

Ahogyan , főpolgármester mondta, az egykori gettó területe a magyar történelem legsötétebb korszakának valós helyszíne, de ma már csak emlék, mivel 79 év elteltével Budapest nem a falak, nem a gettók, hanem a hidak városa, azoké, amelyek sokszínűségükben összekötnek minden budapestit.

A közel 80 évvel ezelőtti szörnyűségek sajnos nemcsak a múlt, hanem a jelenük részei is, hívta fel a figyelmet Jákov Hadasz-Handelszman, nagykövet, aki arra kért mindannyiunkat, hogy a mai napon azokról a Hamász által fogva tartott emberekről is emlékezzünk meg, akiket most is a származásuk, vallásuk miatt fosztottak meg a szabadságuktól.
Kegyeletünk lerovásaként, azoknak a neveivel ellátott fehér léggömböket engedtünk a magasba, akik már nem érhették meg a gettó felszabadulását.

Emléküket megőrizzük.

Niedermüller Péter
polgármester

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.