Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 9. csütörtök
Hírek témák szerint

KISKUTAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2010. június 9., szerda 23:28

Közlemény
2010. április 14-én rendkívül erős vihar, zivatar és jégeső jellemezte a Zala megyei Kiskutas község időjárását, melynek követeztében a település közigazgatási területén fekvő 040. helyrajzi számú önkormányzati út súlyosan megrongálódott.
Kiskutas község vezetése vis maior eseményt jelentett a felettes szervek felé április 20-án, melynek alaposságát az érintett szervek (Zala Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság, Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal, Nemzeti Közlekedési Hatóság) a helyszínen ellenőrizték, a kárigényt alaposnak találták és támogatták annak megtérítését. A kár mértéke 2.500.000,- Ft-ban került megállapításra.
Kiskutas község vezetése és polgárai aggodalommal figyelik az országunk keleti területén romboló árvizet és az ott élő embertársaink kilátástalanak látszó harcát. A távolság nem engedi, hogy tevőlegesen segítsünk az otthonukat elvesztő családokon, pénzügyi lehetőségeink is korlátozottak, mint a legtöbb magyarországi önkormányzaté.
A Zala megyei apró település, Kiskutas község polgármestere, valamint Képviselő-testülete a mai napon úgy döntött, a folyamatban lévő vis maior igényétől eláll, annak támogatási keretét felajánlja és átadja az árvízkárosult önkormányzatok részére.
Bízunk abban, hogy országos összefogással, adományokkal, pénzügyi lehetőségek átadásával, kétkezi segítségnyújtással közösen bebizonyíthatjuk, hogy végül mégsem a víz az úr!
 Kiskutas, 2010. június 7.
                                                                                     Halász Gábor polgármester

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.