|
|
ÚJLENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
2010. június 28., hétfő 17:00 |
Adófizetők pénzéből épülne jogszerűtlenül egy 50 ezres sertéstelep Pest megyében |
|
Budapest – Újlengyel,
2010. június 28: Egy holland cég több mint egymilliárd adófizetői forint felhasználásával
akar egy évi ötvenezer disznó felnevelésére alkalmas üzemet létrehozni a Pest
megyei Újlengyel határában. Egy olyan technológiát vezetnének be hazánkban,
mely korábban már óriási környezeti károkat okozott Hollandiában. A helyiek a
végsőkig elszántak, hogy megvédjék falujuk nyugalmát és tisztaságát.
A falu első utcájától 660 méterre, egy tanyától pedig csak 413
méterre lenne a több tízezer sertés. Az előírt védőtávolság 500 és 1000 méter
közötti, és jellemzően sokkal kisebb telepeknél is előírják az 1000 métert. Így
teljesen jogszerűtlenül működne a telep, mely a napokban kapta meg a nem
jogerős építési engedélyt. [1]
További probléma az óriási mennyiségben keletkező hígtrágya
elhelyezése, amit a tervek szerint a környező földekre juttatnának ki. A
kistérség azonban - az ivóvízbázisának sérülékenysége miatt - nitrát érzékeny
terület, így ez a trágya különösen veszélyes lehet a talajra és az ivóvízre.
Emiatt már az összes környező önkormányzat rendeletben tiltotta meg a hígtrágya
elhelyezését a területén, köztük az is, ahol az engedélyezési tervek szerint a
trágyát helyeznék el. [2]
A telep Újhartyán közigazgatási területén épülne, de tőle
jóval távolabb lenne, mint Újlengyeltől. Így a hasznait Újhartyán élvezné, míg
a károk jelentős része Újlengyelre maradna. Egyértelmű, hogy a jogszabályokban
található előírások alapján nem lehetne felépíteni ezt a sertéstelepet. A
gyakorlatban viszont a hatóságok sorra meghajoltak a beruházó előtt, sőt
sokszor a hazai tapasztalattal ellentétben, igen gyorsan kerültek a pecsétek az
engedélyekre. A falu egységesen a telep felépítése ellen van. „Évtizedek óta
szorgalmasan dolgozunk, hogy egy élhető, virágzó települést hozzunk létre, amit
egy csapásra tönkretehet egy magyar tulajdonosi kör nevén futó külföldi
beruházó érdeke. De nemcsak a mi településünk van veszélyben. Ez lenne az első
ilyen típusú és méretű, nagyipari sertéstelep Magyarországon. Ha ezt sikerül
felépíteni, máshol már sokkal könnyebben tehetnék meg ezt, és mi lennénk Európa
trágyadombja” – mondta Cserna Ferenc Újlengyel polgármestere. ”Felszólítjuk a
kormányt, hogy az európai és a hazai adófizetők pénzéből ne költsön el több
mint 1 milliárd forintot egy ilyen jogszerűtlen, egy magyar falut és a hazai
környezetet tönkretevő beruházásra, a támogatást azonnal vonja vissza!” – tette
hozzá a polgármester.
Miközben hazánkban most próbál megtelepedni a holland
nagyipari sertéstartás, Hollandia már küzd az óriás sertéstelepek okozta környezeti
katasztrófával. Más megoldás nem lévén már azon dolgoznak, hogy a trágyát
hajókon a fejlődő országokba szállítsák. A trágya azért is jelentős szennyező
forrás, mert a hatékonyság és a túlzsúfoltság miatt a sertésekkel jelentős
mennyiségű antibiotikumot és hormont etetnek meg. Ezek jelentős része nem bomlik
le, így a trágyában is jelen van, szennyezve a talajt, és a benne termelt
élelmiszereket, valamint az ivóvízkincsünket.
Míg a nagy mennyiségű vizet felhasználó és jelentős
trágyamennyiséget kibocsátó sertéstelep felépítéséhez több mint 1 milliárd
forint uniós forrást biztosít a magyar állam, ezzel párhuzamosan közel kétszáz millió
forint támogatást ad Újlengyel számára ivóvíztisztításra, helyi vállalkozóknak
a falusi turizmus fejlesztésére, és több tízmilliárdos program készül a
Kiskunság elsivatagosodásának visszafordítására.
„A legnagyobb őrültség, hogy a rendelkezésünkre álló uniós
forrásokat egymással ellentétes célokra fordítjuk. Egyrészt támogatunk egy részben
külföldi vállalkozást, hogy elszennyezze a talajt és a vizet, amiből egyébként óriási
mennyiséget használ el, tönkretegye egy tiszta, rendezett falu nyugalmát,
másrészt ugyanebből a forrásból ezeket az ügyeket próbáljuk kezelni. A hosszú
távú érdekeinknek megfelelően, a fenntartható fejlődés megalapozására kellene
fordítani ezeket a pénzeket. Ilyen mennyiségű fejlesztésre fordítható forrás
nagyon sokáig nem fog újra a rendelkezésünkre állni, bölcsen kellene használni.
A FIDESZ megígérte, hogy az EU forrásokkal kiemelten a hazai kis- és
középvállalkozásokat fogja támogatni. Itt az alkalom, hogy ezt az ígéretet
tettekkel is bizonyítsa, és közben megmentsen egy magyar falut is!” – mondta
Fazekas László a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-Kelet-Európai
Bankfigyelő Hálózat munkatársa.
A helyi tiltakozók véleménye egyértelmű: „Biztosak vagyunk
benne, hogy igazunk van, ha a jogi lehetőségekből kifogyunk, készek vagyunk a
végsőkig elmenni, hogy megvédjük az otthonunkat! Elfogadhatatlan, hogy a magyar
bíróság nem függesztette fel az engedélyek kiadását, míg a cég elleni perünk
zajlik, mert szerinte egy külföldi cég milliárdos állami támogatásának
felhasználása fontosabb, mint egy magyar falu érdeke, és mindegy, hogy a későbbiekben
az építkezés hivatalosan is jogszerűtlen lesz.”
2010. június 30-án 17.30-kor lakossági fórum lesz
Újlengyelben a sertésteleppel kapcsolatban, melyen a térség országgyűlési képviselője
is részt vesz. Szűcs Lajos, az Országgyűlés jegyzője, a Pest Megyei Közgyűlés
Elnöke előzőleg megígérte, hogy mindent megtesz a telep felépítésének
megakadályozása ellen. A valószínűleg forró hangulatú lakossági fórumra
szertettel várjuk a sajtó képviselőit is!
További információ:
Újlengyel Község Önkormányzata, Cserna Ferenc, polgármester,
tel.: 29/385-131, 30/9333-421, pmujlengyel@monornet.hu, csernaf@monornet.hu
[1] A telepről készült első hatástanulmányban véletlenül
lehagyták Újlengyel legközelebbi utcáját, így a telep és a házak közötti
távolság több mint 1000 méter lett. Ebben a tanulmányba a telep ammónia hatósugarát
818 méterben adták meg. A második hatástanulmányban már megtalálható a 660
méterre lévő utca, de az ammónia hatótávolsága is 485 méterre változott.
[2] A trágyát befogadó földtulajdonos első nyilatkozata
hamisított volt, majd a cég egyszerűen kicserélte egy másikra, és ezt semmilyen
hatóság nem kifogásolta.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|