|
|
BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata |
2010. augusztus 3., kedd 12:14 |
NYÍLT LEVÉL Dr. Demszky Gábor Főpolgármester Úrnak |
|
Tisztelt Főpolgármester Úr! A Budapest Központi Szennyvíztisztító Telep augusztus 2-i átadási ünnepségén elhangzott: a szennyvíztisztító telep működésének megindítása fontos esemény Budapest Főváros életében. E napon átadásra került az uniós társ-finanszírozással épített budapesti központi szennyvíztisztító rendszer. Ezzel a beruházás a 2005-ben meghatározott határidőreaz eredeti költségkeret betartásával sikeresen lezárult. Az ÉlőDuna Projektnek köszönhetően a fővárosban keletkező szennyvíz immáron 95 százaléka esik át biológiai tisztításon. Az örömteli esemény mellett annál szembeszökőbb, hogy Csepelen még 45 kilométer (!) hosszúságú közcsatorna megépítésére kell várnia – talán 2012. végéig!? – a csepelieknek. Éppen ezért a Csepeli Önkormányzat vezetése a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy a csatornadíj ismételt emelésére itt, Csepelen sor kerüljön. A csepeliek minden törvényes tiltakozási eszközt felhasználnak majd arra, hogy addig egyetlen fillérrel se emelkedjen a csatornadíj Csepelen, amíg a terület 100 %-ban csatornával ellátott nem lesz. A csepeliek jogos követelését az is alátámasztja, hogy a kerület igen fontos közcélú fejlesztéseknek adott eddig helyet. Gondoljunk csak a központi vízkezelőre; az új erőművekre; a logisztikai-kikötői fejlesztésre, vagy a most üzembe helyezett központi szennyvíztisztító rendszerre.
Tisztelt Főpolgármester Úr ! Felkérjük, hogy támogassa a csepeliek jogos követelését.
Budapest, 2010. augusztus 2.
Tisztelettel: T ó t h Mihály |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|