Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 8. szerda
Hírek témák szerint

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. június 4., szombat 08:54

Már nemcsak a lelkükben magyarok
Öten tettek állampolgársági esküt Nagykállóban. Ők az elsők azok közül, akik a januártól érvényes, egyszerűsített honosítási eljárás keretében kérték a magyar állampolgárságot.
Ünnepélyes keretek között tettek esküt hazánk új polgárai. Összesen öten, három erdélyi és két kárpátaljai magyar kapta így vissza magyar állampolgárságát. Erdélyből, a Szilágy megyei Sarmaságról hárman is érkeztek Nagykállóba. Elmondásuk szerint: így, hogy megkapták az állampolgárságot, szorosabban érzik a kötődésüket a magyar nemzethez és az összmagyarsághoz.
A magyar országgyűlés még 2010. május 26-án fogadta el a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, a határon túli magyarok pedig év elejétől kérvényezhették az új eljárást. Több mint 60 év után egy álom vált valóra ezen a napon. – mondta el id. Bagosi Sándor, aki Sarmaságon először kérvényezte az eljárást.
Az egyszerűsített honosítási eljárás záróakkordjaként Juhász Zoltán, Nagykálló Város polgármesterétől vehették át a honosítási okiratokat a most állampolgárságot szerzett magyarok. Hazánk új polgárai számára ezzel a nappal végképp lezárult az az időszak, amikor csak a lelkükben tartozhattak a magyar nemzethez.

Borsy Szilvia

3 csatolt kép Képek a rendezvényrőlKépek a rendezvényrőlKépek a rendezvényről
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.