Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 9. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2023. június 18., vasárnap 12:33

Kultúrával a társasházak felújításáért - Elindult a Kultudvar programsorozata Hangácsi Márton belsőudvari koncertjével
Egyszerre érkeztünk vendégségbe és koncertre, egyszerre csodálhattuk meg a Frank Leó út 10. gyönyörű épületét, miközben a Kultudvar belsőudvari koncertjeiből befolyó összeggel mindannyian támogattuk a ház felújítását.
Az ötlet fantasztikus és remek volt a megvalósítás. Ezzel együtt is biztos vagyok benne, hogy komoly bátorság kellett egy olyan kezdeményezés elindításához, amilyen a Kultudvar. Csak összetartó, működő közösség tud bele belevágni, és csak ők tudják végigvinni. 
Nagyon szurkolok a Kultudvar sikeréért, hiszen ez az úttörő projekt bizonyíthatja, hogy lakóközösségek önfenntartó módon gyűjthetnek külső forrást akár társasház-felújításhoz úgy, hogy közben fantasztikus élményekkel gazdagodhatnak a zene és kultúra rajongói.
Ez hiánytalanul megtörtént Hangácsi Márton szombati koncertjén. Egészen kivételes hangulatot teremtett a belső udvaron megszólaló élőzene, és Hangácsi Márton tényleg kivételes koncertet adott.
Büszke vagyok arra, hogy a II. kerületben, a Margit-negyedben indult útjára a Kultudvar, és hogy partnerként működhetünk együtt a szervezőkkel és az ötletgazdákkal, Sebestyén Áronnal, Reviczky Balázzsal és a társasházzal.
Olyan kezdeményezést indítottak útjára, ami mindenki előtt példaként állhat, és ha működik - márpedig az első alkalommal remekül működött -, akkor az egyik leginnovatívabb kulturális projekt lehet a város életében.
A következő fellépő Gájer Bálint lesz június 24-én 15 órakor. Jöjjenek el a Kultudvar koncertjére a Frankel Leó út 10. belső udvarába!
Őrsi Gergely polgármester

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.