Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 8. szerda
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2010. június 4., péntek 13:44

CSEPELI INTÉZKEDÉSEK A DUNAI ÁRHULLÁM MIATT
A kérdésekre az ingyenesen hívható 06-80-630-600-os telefonon adnak választ


Tóth Mihály, Csepel polgármestere és Fodor Tímea pv. százados, a Polgári Védelem csepeli kirendeltség vezetője ma reggeli (június 4.-ei, pénteki) megbeszélésén áttekintette a dunai árhullám védekezési feladatait a folyó várható vízállásának ismeretében. A veszélyeztetett területen élő lakosságot a június 4-én kifüggesztésre kerülő árvízvédelmi felhívással, a gazdálkodó szerveket személyes megkereséssel tájékoztatják a kialakult helyzetről, valamint az élet- és vagyonvédelemmel kapcsolatos teendőikről.

Az érdekeltek és az érdeklődők a hétvégére való tekintettel a bejelentéseikkel, kérdéseikkel a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósághoz fordulhatnak a 06-80-630-600 zöld számon.

Kétszáz forinttal segíti az árvízkárosultakat, aki hívást kezdeményez a 1749-es telefonszámra, vagy szöveges üzenetet küld ugyanoda. Kétszázötven forint adományt jelenthet a nemzeti segélyvonal 17-52-es számának tárcsázása!


A csepeli Önkormányzat segítsége az árvíz károsultjainak: A CSATOLT FÁJLBAN

1 csatolt dokumentum Csepeliek az árvízkárosultakért
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.