Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 7. kedd
Hírek témák szerint

SZARVAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. június 10., csütörtök 14:17

Segítenek a szarvasiak
Sokszor bizonyították már, hogy segítő kezet nyújtanak bajba jutott embertársaiknak. Most azok várják a segítséget, akiknek az árvíz lerombolta, megsemmisítette, megrongálta otthonait, lehetetlenné tette létüket, sokszor nem csupán körülményeiket, hanem életüket is veszélyeztette.
A bajba jutott családoknak szeretnénk segítő kezet nyúltani Önök által is oly módon, hogy június 17-27. között 40 edelényi gyermeket várunk az Erzsébet ligeti Ifjúsági Táborba. Számukra teljes ellátást biztosítunk a szarvasi éttermekkel, vendéglátó egységekkel közösen, programot állítunk össze, melyhez várjuk javaslataikat, valamint gyűjtést szervezünk az itt lévő gyermekek családjai számára.
Pénzbeli és természetbeni adományokat várunk, melyeket személyesen adunk majd át a családoknak.
A legnagyobb segítség most a pénz lenne, hiszen újjá kell építeni a házakat, rendbe kell tenni mindazt, amit az árvíz tönkre tett.
A pénzbeli adományok felajánlásának több módjára is lehetőség van. A Kereskedelmi és Hitelbankban nyitott, elkülönített számlára lehet befizetni és átutalni.
A számlaszám: Edelényi Árvízkárosultak 10408131 49565153 55491031

 
A másik lehetőség, hogy gyűjtődobozokba dobják be azt a pénzt, legyen az bármilyen csekély, amit nélkülözni tudnak, illetve erre a célra szánnak. Minden forint számít, a kis összegek, apró pénz is, hisz a sok kicsi összeadódva sok lesz.
Ezért gyűjtődobozokat helyezünk el a város közintézményeiben, üzleteiben, munkahelyeken, mindenhol, ahol erre lehetőséget kapunk.
A városban működő cégeket, vállalkozásokat külön-külön is megkeressük levélben kérésünkkel.

 
A természetbeni adományokat a  Humán Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatánál a Kossuth L. u. 56-58. szám alatt lehet leadni. Fertőtlenítőszereket, tisztítószereket, tartós élelmiszereket, ágyneműt, takarót, háztartási gépeket, bútorokat várunk.
Várjuk azoknak a jelentkezését is, akik munkájukkal tudnak hozzájárulni a gyűjtéshez, vagy esetleg a helyreállítási munkákhoz.
Az adományládák pontos helyszíneiről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket a helyi médiák segítségével.
Amennyiben kérdésük, kérésük van, úgy a következő telefonszámokat hívhatják: 06-66-312-566, vagy a 06-20-959-74-63, 06-20/480-1761

 
Segítségüket várjuk és tisztelettel köszönjük!

 
Szarvas, 2010. június 10.

 
                                                                     Babák Mihályné Tóth Tamásné
                                                                      Emberöltő Alapítvány, Szarvas

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.